Keresés ebben a blogban

2010. március 12., péntek

18. 8-as csakra



8-as csakra: a spirituális energiák, kapcsolat a finomabb rendszerekkel, az istenekkel, a szellemekkel, és az angyalokkal.

Ha igaz az, hogy az emberek 85% az 1-es, 2-es és 3-as csakra szintjén élik életüket, akkor az is igaz, hogy a 8-as csakrás energetikai szinten csak néhány ember képes arra, hogy a finomabb rendszerekkel kapcsolatot tartsanak. Számuk nem haladja meg a 0,5%-ot, ők azok a jógik, a mesterek, tanítók, akik már a földi dolgokat totálisan el tudják engedni, és a teljes megvilágosodás állapotában csak a belső boldogság keresésével töltik idejük.Őket nevezzük felébredetteknek.




Ők már tudatában vannak annak, hogy Isten egy tudati állapot, egy olyanfajta érzés, mentális állapot, melyet mindenki elérhet, hiszen mindenki önmagában egy isten, mindenki megtalálhatja önmagában azt a belső kapcsolatot, melyen keresztül egyfajta spirituális élményre tehet szert. 


Ezen a ponton csak az elengedéssel és a belső komfortérzet kialakításával van bizonyos baj, és azzal a társadalmi beidegződéssel és hozzáállással, hogy mi is az emberi életben a boldogság mérőszáma. Mi az, amitől azt mondhatjuk, hogy boldogok vagyunk? Akik így élik meg az életüket, azok biztosan boldogok, a megvilágosodás rendszerében élnek, és tulajdonképpen az életük nagy részét egyfajta megváltozott tudatállapotban töltik. Ők képesek segíteni energetikailag azoknak az alacsonyabb rezgésszintű embereknek, akik nyitottak erre.



A csakrához tartozó mantra:
„Bocsáss meg Istenem, hogy nem szerettelek eléggé.
Tagadom Istent.
Elfogadom Istent.”

17. 7-es csakra


7-es csakra: kapcsolat a társadalommal, az emberekkel.

Mantrája: AUM (OM)

Tulajdonképpen az előbbi gondolatmenetet folytatva és arra építve az egy fontos dolog, hogy a társadalommal való kapcsolat nagyban meghatározza az emberek mindennapi tevékenységét, viszont ebbe a relációba a hit, a szeretet és az összetartozás nagyon fontos energetikai feltétel lenne. A kapcsolat az emberekkel egy ezeknél alacsonyabb rendű érzés, nyilván ha valaki nem tud emberekkel kapcsolatot tartani, akkor kirekeszti magát a társadalomból. Kialakulhat az elszigetelődés és elvágyódás érzése. Ezáltal az egyén önmagára utalt lesz, gyengeség, és elveszettség jellemzi Ha valaki így él, az nagy valószínűleg a családon beül sem találja helyét. 

A pszichológiának van egy olyan kategóriája, hogy társadalmi mélyedés. Ez azt jelenti, hogy az emberek saját képességeiknek megfelelően kénytelenek – ha a boldogságot keresik – a társadalmon belül szerepeket betölteni. Tehát ott kell neki helyet találnia, ahol számára az ott elhangzó információk, az életforma és a társadalmi normatívák elfogadhatóak. Olyannyira azok, hogy bármilyen külső erő, mentális vagy emocionális ráhatás sem teszi őt bizonytalanná, tehát nem tudják őt kimozdítani, mert magabiztosan, masszívan áll ott, hiszen a jövőjével kapcsolatban is ott érzi magát biztonságban. 

A 7-es csakra vonatkozásában érdemes még megjegyezni, hogy megfigyeléseim szerint az itteni energiablokád jellemzője, hogy az egyén elvágyódik az élet más területére, egóból éli az életét, mert így van berendezkedve, és ez a számára jelenleg teljesíthető és elfogadható életforma. De valójában nem érzi jól magát, a belső diszkomfort érzete napról-napra nő, nem tudja kipihenni magát, nem tudja teljesíteni karmikus küldetését, egyfajta társadalmi sodródáson és megalkuváson keresztül szinte folyamatosan boldogtalanul éli az életét. Bizonyos tudati szint fölött az ilyen emberek elkezdik keresni útjukat, bizonyos szint alatt azonban totális depresszió alakul ki, hiszen ha a belső szimbólumrendszereiben kialakult elvágyódás és életforma számára már elérhetetlennek tűnik akkor egyfajta kiszámíthatatlan, antagonisztikus ellentét alakul ki a vágyai és a teljesíthető életszínvonal között. Ebből pedig egy idő után az következik, hogy az egyén fáradttá, enerválttá válik, és a jövőképe olyannyira sérül, hogy a jelenben sem tud értelmes döntést hozni, tehát totális befelé fordulás várható. Ezeknek a kezelése azért veszélyes, mert a 7-es csakrás energiahiányban szenvedők könnyen átfordulhatnak egyfajta skizofrén állapotba, amit egy nem megfelelően felkészült terapeuta észre sem vesz. 

A 8-as csakrába (a finomabb rendszerekkel való kapcsolat, Istennel való kapcsolat) való átsodródás azonban azért lehet veszélyes, mert egy idő után a páciens nem tudja eldönteni, hogy a valós életben betöltött szerepe vagy az elvágyódás során kialakított kép-e a valóságos, így életét állandó kettősségben éli le. 


A 7-es csakra AUM mantrája:
„Biztonságos Nekem elfogadni a társadalmat ilyennek, amilyen.
Bocsánatot kérek Istentől, hogy ne tudom elfogadni a világot.”

www.gyogyaszat.com 


Aki úgy ítéli meg, hogy szüksége lenne jelenlegi állapotának felmérésére, fontos számára az egészsége és annak egyensúlyba hozása jelentkezhet Pécsi rendelőben Onhausz Péterhez állapot felmérésre, ahol fény derül az energetikai blokkokra.  Egy összefoglaló képet kap a jelenlegi állapotáról és egy lehetséges megoldást, irányt, utat mutat a jövőre nézve. 
Bejelentkezés:  
+36 30 563 09 23

16. 6-os csakra


 6. Csakra

6-os csakra: az idővel való kapcsolat, a múlt és a jövő közötti híd a jelen tükrében, bűntudat a múltban, félelem a változásoktól, más néven harmadik szem 

Mantrája: AUM (OM)

Ennél a csakránál is megfigyelhető, hogy bizonyos mértékben átmosódások vannak a négyes, az ötös, és a hatos csakra vonatkozásában, de mégis az idővel való problémák a 6-os csakra energetikai mezején jelentkeznek. A szem, a hipofízis, a kisagy, és az arcüregek területei tartoznak ide, amelyek ilyenfajta, 6-os csakrás problémák esetén károsodnak. Ezek a testi manifesztációk is azt mutatják, hogy ezek az emberek álladóan agyalognak, a múlt folyamatos elemzése által próbálnak a jelenben olyan döntéseket hozni, melyekről már a gondolkodás közben bizonyosság válik, hogy legnagyobb problémájuk a jövőtől való félelem. A múlt elemzése és jövő félelmei között észre sem veszik, hogy valójában a jelenben élnek totális bizonytalanságban.
Elemzés közben rájönnek életük hibáira, és ha ezek emberekhez köthetőek, vagy valamiféle komoly veszteséggel jártak, akkor bűntudat alakul ki bennük, és ha ez még párosul egyfajta komoly agresszív stresszel is, akkor kialakulhatnak: agytumor, különböző szemidegpálya tumorok, veszélyeztetetté válik a nyirokrendszerük is. Mindebből adódik, hogy a merengés, a félelem, és a dolgok időbeni megélése nagyon hasonló a pajzsmirigy problémákkal. 
Szervi összefüggés is van közöttük: a hipofízis vezérli a pajzsmirigy működését, a hipofízis energia ellátását pedig a 2-es csakrába tartozó vese látja el, így válik teljessé az energetikai kör és annak blokádja. Tehát a kettes, az ötös és a hatos csakra vonatozásában itt egyfajta egymásra épülési jelenség is megfigyelhető, ami a párkapcsolati energia hiányából kiindulva – főleg a nőknél - egyfajta bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot, jövőtől való félelmet alakíthat ki.

Ami egyfajta terápiás lehetőséget jelenthet ebben az esetben az az, hogy bevállalok egyfajta új életet, a jelenben hozott döntéseim alapján úgy, hogy a múltamat elemeztem. Ez az az energetikai központ, ami azt mutatja, hogy ezek az emberek pont ezt nem merik megtenni, hiszen félnek a változástól. Itt újabb összefüggés mutatható ki az elengedéssel és a vastagbél problémákkal, melyek az egyes és kettes csakra területéhez tartoznak.
Ha tehát a változástól való félelem is kialakul ezeknél az embereknél, akkor egy nagyon érdekes táplálkozási probléma lép fel, mert nagyon keveset isznak, így szinte az élettel összeegyeztethetetlen állapotban próbálnak életben maradni. Legújabb kutatások szerint óránként 2dl folyadékot kellene fogyasztani, hogy az emésztőrendszer ezt a mennyiséget feldolgozva, egy részét eljutathassa a vastagbélbe, a másik részét pedig az agyvíz pótlására fordíthassa. 
Tulajdonképpen az ilyen emberek, akik folyamatosan agyalognak, a jövőtől való félelemmel állandó blokád alatt tartják a vastagbelüket, ahol a szervezet vízvisszaszívási képessége van, károsítva így a vastagbelet és az agyat. Kevés folyadék fogyasztása esetén, az agyvíz, mint a szellemi tevékenység során az agyat hűtő folyadék nem áll rendelkezésre, így az ilyen páciensek nagyon sokat szenvednek fejfájástól és memóriazavartól. 
Ez hosszútávon elősegítheti az öregkori elbutulást, az agylágyulás, illetve az agyér-görcsök és elmeszedések területévé válhat az agy. Az ilyen embereknél az elsődleges terápiás szempont, ami még csak nem is pénz kérdése, az óránkénti 2 dl folyadék elfogyasztása. 

Az AUM mantra a következő:
„Elengedem a múltamat.
Elfogadom a jövőmet.
A jövő biztonságos, biztonságban vagyok itt és most.”

www.gyogyaszat.com


Aki úgy ítéli meg, hogy szüksége lenne jelenlegi állapotának felmérésére, fontos számára az egészsége és annak egyensúlyba hozása jelentkezhet Pécsi rendelőben Onhausz Péterhez állapot felmérésre, ahol fény derül az energetikai blokkokra.  Egy összefoglaló képet kap a jelenlegi állapotáról és egy lehetséges megoldást, irányt, utat mutat a jövőre nézve. 
Bejelentkezés:  +36 30 563 09 23 számon.

15. 5-ös csakra



5. Csakra

5-ös csakra: ez az az energetikai központ, ami kapcsolatot jelent a lélekkel, a saját pszichénkkel, illetve biztosítja az önsajnálaton és sértődöttségen keresztüli kapcsolattartást a saját belső énünkkel, más néven torok csakra.
Mantrája: HAM
A mai világ legsarkalatosabb csakrája ez, hiszen minden olyan ember esetében, akinek sok kettese van a számmisztikai elemzésében, és jó intuíciós készséggel rendelkezik, leginkább ez a csakra szenved energiahiányban. Az ilyen emberek sok mindent előre megéreznek, egy-egy találkozás kapcsán nagy biztonsággal meg tudják állapítani a velük szemben álló fizikai és lelki tulajdonságait. És annak kapcsán, hogy élnek vagy visszaélnek ezzel a képességükkel, egyfajta belső elnyomásban élnek. El kell hogy fojtsák azt a fajta érzésüket, ami ezzel kapcsolatban kialakul bennük.

Ezen csakra másik nagy problémája a pajzsmirigy állapota. Az 1900-as években jellemzően női betegség volt a pajzsmirigy rossz állapota, a XX. század első felében azonban felzárkóztak a férfiak is, hiszen a jövőtől való félelem (család helyzete, társadalom helyzete, stb.) nagyban foglalkoztatja őket, és némi túlzással azt lehet mondani, hogy nem nagyon van olyan réteg, aki több évre előre biztonságban érezné magát. Ilyen formán ez a csakra (mint a nyelés, a torok, a légzés energetikai központja, illetve a pajzsmirigy, ami a zsíranyagcsere és hormonrendszer fontos szerve) jelentős szerepet töltve be az emberi szervezetben. Nagyon sok olyan területet befolyásol – többek között a perikardiumot, a légzést, a zsíranyagcserét, az idegrendszert, vagy a verejtékezést – melyek esetében külső nyomokból (pl.: Basedow-kór esetén kidülledő szemek) is lekövethető, ha ilyen csakrás probléma van.
Ilyen esetben a kommunikációs csatorna energetikai hiányából egyfajta belső világ alakul ki, a külvilággal való kommunikációt elfojtja, ez pedig az egyik legkomolyabb kapcsolatot jelentheti a rákkal. Azok az emberek, akik életük során nagy stressznek vannak kitéve, és problémáikat befelé fordulva próbálják megoldani, sokkal veszélyeztetettebbek a rákot illetően. Ha ez a belső vívódás párosul egy múltbéli bűntudattal is, akkor biztos, hogy a rákot nem tudják elkerülni. Ebből látszik az is, hogy a rák elleni küzdelem ilyen típusú döntések meghozatala után biztosan sikerrel végződik. Az elmúlt évek tapasztalatai is ezt mutatják: nagyon komoly belső lelki döntések sorozata meghozza a gyógyulási folyamat megindulását, csak azt a tudati szintet kell elérni, hogy az izmokba való dekódolt üzenetekhez hozzájuthassunk – mi ezt légzéssel oldjuk meg – és abban a pillanatba, amikor ehhez az információhoz hozzájutunk, elindulunk az úton. 

A torok csakra két érzelmi jellemzője, az önsajnálat és a sértődöttség. Ezt a két érzést a saját képességeimbe való bizalmatlanság alakítja ki, ami odáig vezethet, hogy egyfajta befelé fordulást, némaságot fogadnak az ilyen problémával küzdő emberek. Ezeknek az energetikai központoknak az oldásával egy egészen más minőségű élet alakulhat ki, tehát tanácsos olyan technikához fordulni, ami lehetővé teszi ezen problémák elengedését.
A kommunikációt a számmisztikában a 3-as szám testesíti meg. Itt nagyon fontos tudatosítani, hogy a saját érdekében történő kommunikációt értsük, tehát nem mindig célravezető, hogy az ilyen típusú emberek mindig másnak segítenek, mert ez egyfajta menekülés a felelősség elől. Inkább vállalják más támogatását, csak hogy kivívják a társadalmi elismerést, és ne kelljen saját maga problémájával foglalkoznia. Nem veszik azonban figyelembe, hogy közben saját életüket romba döntik, és tulajdonképpen olyan energiahiányban szenvednek, ami egyfajta belső leépüléshez vezet. Ilyenkor szoktuk nekik megjegyezni, hogy muszáj lenne egyfajta önző magatartást tanúsítani, mert ha túlságosan önzetlenek hosszú időn keresztül, akkor az energiaveszteség olyan szintű lesz, amelyet már nem tudnak visszapótolni – tovább súlyosbíthatja a helyzetet családon belül is, ha egy un. energiavámpír felfedezi ezt a lehetőséget, és vissza is él a helyzettel.
Mantrája a következő:
„Megbocsátom Magamnak, hogy nem annyira szeretem Magam.
Biztonságos Nekem szeretettel elfogadni Magam.
Meg tudok bocsátani Magamnak, hálás vagyok, hogy meg tudok bocsátani az embereknek.
Az emberek meg tudnak bocsátani Nekem.”

Aki úgy ítéli meg, hogy szüksége lenne jelenlegi állapotának felmérésére, fontos számára az egészsége és annak egyensúlyba hozása jelentkezhet Pécsi rendelőben Onhausz Péterhez állapot felmérésre, ahol fény derül az energetikai blokkokra.  Egy összefoglaló képet kap a jelenlegi állapotáról és egy lehetséges megoldást, irányt, utat mutat a jövőre nézve. 
Bejelentkezés: +36 30 563 09 23 számokon.


.

2010. március 4., csütörtök

14. 4-es csakra


4-es csakra: 

A barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel, munkatársakkal való kapcsolat, mint emberi kapcsolat; érzelmi szinten a harag, a düh, és a kritizálás központja, más néven szív csakra.
Mantrája: JAM
Ide tartoznak a tüdő és az ahhoz tartozó energetikai rendszerek, tehát a légcső, a tüdőbronhusok és maga a tüdő, szív vonatkozásában pedig a szív és annak perikardiális része.
A 4-es csakra állapotát a már korábban említett 3-as csakra és az 5-ös csakra - mint a pajzsmirigy (a jövőtől való félelem központja) által vezérelt hormonális rendszer - befolyásolja. A tüdő a félelem, a szív pedig a szeretet központja.
A magyar ember tipikusan a múlton mereng és a jövőtől fél, nem tudja megélni a napot az adott pillanatban. Így azok az emberek, akik az élethez való viszonyukat az alapján élik meg, hogy milyen sikeresek lesznek a jövőben, a félelmen keresztül tüdő és szív elégtelenségben szenvednek.

A magyar nép többsége tuberkulum, és a Kárpát-medencében elfoglalt történelmi helyünkből is az következik, hogy tüdő-jellegű betegségek vezetnek a statisztikákban. Napjainkban azonban egyre inkább növekszik a szívbetegségek és a vastagbél megbetegedések száma – és ez nem csak annak köszönhető, hogy már nem kötelező a tüdőszűrés. Ezen betegségek statisztikai növekedése abból a szempontból is érdekes lehet, mert az 1-és és 2-es csakra területébe tartoznak, azaz az elengedési problémák jelentkezhetnek ilyen formában. A magyar ember tényleg ilyen, nehezen tudja elengedni a megszokást, a beidegződéseket, melyeket a szülőktől vett át.
Az 5-ös csakra függvényében könnyű észrevenni, hogy a múlton való merengés és a jövőtől való félelem egy olyanfajta félelmi aspektust állít elő, ami a magyar emberre jellemnő. A mediterrán emberek döntési mechanizmusa nem félelemtől vezérelt, hanem azáltal, hogy szeretnének valamit elérni, megélni, de alapvetően nem kemény munkára gondolnak ezen vonatkozásban, hanem egy pozitív, jó arányú munka-pihenés arányt tudnak kialakítani. Így azokból a társadalmakból hiányoznak azok az idegrendszeri terhelések, amik nálunk folyamatosan jelentkeznek.
Popper Péterék készítettek egy statisztikát, mely kimutatta, hogy a médiákban szereplő hírek 95%-a negatív. Érdemes ezen elidőzni a tekintetben, hogy mi az a stressz faktor, ami befolyásolja az emberek mindennapi életét, mi befolyásolja a döntési mechanizmust, mi az a leginkább félelemkeltő forrás, ami az emberek beszűkült gondolkodását befolyásolja. Ezek alapvetően a multimédia eszközei: rádió, tv, újságok. Ezen információs csatornák elzárásával komoly eredményeket lehetne elérni – de itt újra bekapcsolódik az elengedés kérdése.
A jobb közérzet és a magasabb stressztűrő-képességét növelendő – és ezekről a későbbiekben még lesz szó - egyfajta klubokat létrehozva lehetne az embereken sokat segíteni.
A 4-es csakra légzési metódusait figyelembe véve fontos tudni, hogy ez az a csakra, amivel tulajdonképpen a keresztény vallási környezetben a szeretet fogadásán és adásán keresztül, az önmagunkhoz való viszonyt, és a társadalmi viszonyainkat szeretve képesek vagyunk egyfajta érzelmeken keresztüli energiaáramoltatásra. Minden ember, aki a 2000-es évektől (melyek a spiritualitás évei) nyitott arra a gondolkodásra, hogy az együttműködésen keresztül képes a társadalmi együttélésre, a munkahelyi problémák megoldására, vagy a család összetartására, kezdetben ugyan hátrányban lesz, de övé a jövő, neki van komoly esélye a társadalmi megbecsülés elérésre. Ők fognak a társadalom érdekében komoly feladatokat, és küldetést teljesíteni. Nekik kell bebizonyítaniuk, hogy érdemes így élni, és nem a különböző energetikai rendszerek (pl.: politikai erők) egymásnak feszülésén keresztül lehet társadalmi konszenzusra jutni, hanem egymás problémáit megértve, az energetikai rendszeren belülre kerülve érdemes figyelembe venni mindenkinek az érdekeit, és az alapján lehetne egy szebb és jobb jövőt kialakítani ennek az országnak. 


Csakraerősítő mantra:
„Megbocsátom az embereknek, hogy nem annyira szeretem őket.
Engedem Magamnak utálni az embereket.
Engedem Magamnak kritizálni az embereket.
Engedem Magamnak szeretettel elfogadni az embereket, dicsérni az embereket.
Biztonságos Nekem szeretettel elfogadni az embereket.
Megbocsátom Magamnak, hogy fájdalmat okoztam Édesanyámnak.
Megbocsátom Édesanyámnak, hogy fájdalmat okozott Nekem.
Biztonságos Nekünk elfogadni egymást.
Megbocsátom Magamnak, hogy fájdalmat okoztam Édesapámnak.
Megbocsátom Édesapámnak, hogy fájdalmat okozott Nekem.
Biztonságos Nekünk elfogadni egymást.”