Keresés ebben a blogban

2010. február 1., hétfő

13. 3-as csakra

3-as csakra: Tevékenység, munka, üzlet, siker


3 csakra: 

Mantrája: RAM 
Különösen érdekes a köldök csakra a jelenlegi gazdasági körülmények között, hiszen az egyik legjelentősebb energetikai központunkon keresztül is megfigyelhető, hogy a 2000-es évektől a neurológiai osztályokon inkább a férfiak száma növekedett, nem pedig a nőké. Ez azért van, mert a siker, az üzleti élet, a munka és a hivatás különböző megélései totális bizonytalanságot tükröznek. Tulajdonképpen a nők - a jobb és bal agyfélteke komolyabb kommunikációs képességei miatt (azaz fejlettebb az agyuk) - ezt az energetikai problémát könnyebben kezelik, ezért a igazán komoly feladat a férfiakra hárul. 


Ez a központ önmagában nem is kezelhető nagyon jól, mert sok esetben a 3-as csakrás betegségek hátterében 4-es, 5-ös és 6-os csakrás energetikai hiányok is megfigyelhetőek.
Legjellemzőbb erre a központra a „nem tudom megemészteni a helyzetet” érzés. Ez sok esetben a társadalommal való viszony, a saját magam képességeivel való viszony, a múlt és jövő kapcsolatán való agyalgás problémáján keresztül kialakuló betegségek.
Fontos megérteni, hogy a 3-as csakrától feljebb eső csakrák a fizikai szinttől elszakadnak, így itt már nagyon nehéz jól elhatárolt szegmenteket kialakítani, amik a steril kezelést lehetővé teszik. Olyan többváltozós függvények rajzolódnak ki, amelyek nagyon megbonyolítják a gyógyítást, hiszen sok paramétert kell figyelembe venni egyszerre.
A 3-as csakra területébe tartozik a hasnyálmirigy, a máj, a vékonybél, a gyomor és a lép.
A gyomor az egyedüli férfi szerv, ezért külön említést érdemel, hogy azok, akik férfi létükre a férfiúi teljesítményükkel (üzletben, családban, szexualitásban – itt szintén megfigyelhetőek a 2-es és 3-as csakra átfedései) nem tudnak saját elvárásaiknak megfelelő teljesítményt nyújtani, (itt viszont már belenyúlunk az 5-ös csakrába) azok igen komoly problémákkal küzdenek. Az utóbbi idők legfőbb megfigyelései tüneti szinten: magas koleszterinszint, magas vércukorszint, magas gyomorsav. A korábban említett problémákból alakulnak ki. Azonban a magas vérnyomás alapvető rizikófaktorait -  és ezért van az, hogy a hagyományos orvoslás nem túl sok sikerrel kezeli a magas vérnyomást -emésztőrendszeri problémákkal egyáltalán nem hozzák összefüggésbe. A specializálódott orvosok ritkán konzultálnak más területen specializált orvosokkal.  

A 3-as csakrás problémák hátterében mindig meg nem emésztett szituációk állnak. Súlyossága érzelmi, mentális állapottól függ. Ebben az esetben könnyű belátni, hogy  a gyomorsav túlszaporodása egyfajta idegrendszeri vezérlésen keresztül alakul ki, tehát nem arról van szó, hogy táplálkozási szokás alakítja ki a problémát. A felkelés után azonnali idegrendszeri megterhelés miatt – t.i. a gondolkodás felügyeleti szerve az epe -   az epe lép működésbe – az ételtől függetlenül. Miután az epekiválás megtörténik, a központ idegrendszer válaszol a hasnyálmirigy működésével. De az emésztőcsatorna üres, ezért az intenzív epeváladékot, zsírsavbontó enzimet, inzulint, fehérjebontó enzimet, nukleinsav bontó enzimet  tartalmazó váladék visszafolyik a gyomorba, amit a központi idegrendszer észlel, és újabb válaszként sósavat fecskendez be, és így várja azt az ételt, amit majd jóval később fognak csak bevinni. Ebből következik, hogy egy agresszív emésztőenzim várja az ételt. Ebből alakul ki a magas koleszterin és vérzsír.
Ezeknek az embereknek a számmisztikai elemzésében sok a nyolcas, az ötös, a kilences és az egyes, tehát olyan karrierre éhes emberekről van szó, akiknél a megvalósítás, az önérvényesítés, a felelősségtudat és a racionális intelligencia, mint érzelmek, nagyon fontosak. És ha ebben nem találják meg a sikerüket, akkor azt nem tudják megemészteni, nem tudják tolerálni a helyzetet, a stressztűrő képességük alacsony, és egész nap magas vérnyomással küzdenek.
Ha ezekhez még sok hetes is járul az elemzésben, akkor a korábbi tünetekhez magas vércukorszint is járul. Úgy élik meg, hogy nem azért veszítenek el bizonyos vitákat, mert nincs igazuk, hanem azért, mert nem szeretik őket – persze ez csak szerintük van így, az ő tudatalattijukban. Az igazi terheltséget az éjszakai állapot jelenti számukra, mert reggel 7-től este7-ig a racionális gondolkodás lerendez bizonyos dolgokat, de az éjszakai tudatalatti működés már nem tud megoldást találni. Este 7-től, a jobb agyféltekés aktivitás (ekkor kerülnek előtérbe a művészetek, a nyelvtanulás, és az érzelmek) során alakul ki, hogy az érzelmeiken keresztül élik meg az élményeket. Ébredés után persze az álmokat úgy élik meg, hogy „megint hülyeséget álmodtam”, pedig tudomásul kéne venni, hogy ezek üzenetek a finomabb rendszerektől. Plusz segítség lehet a megoldás megtalálásában, ha valaki irányítottan próbál álmodni, azaz lefekvés előtt kérdéseket tesz fel, amikre a válasz álomképekben fog érkezni.
Csakugyan ezen csakra területei közé tartozik a siker és az üzlet sikerességének megélése is. A családi programok esetében fontos – és ezekre majd a terápiákon keresztül jön a visszajelzés - hogy 7-14 éves korig főleg a férfiak az apai oldalt figyelték meg. Ha ekkor a páciens azt veszi észre, hogy apa sikeres, akkor megállapítja, hogy neki milyen nehéz, legalábbis ugyan azt a szintet teljesíteni, vagy túlszárnyalni. Ha apa sikertelen, akkor megpróbál jobb teljesítményt nyújtani. De ha ez nem párosul egyfajta tehetséggel, életlehetőséggel, akkor érdekes módon, másolódik az apa programja. Főleg akkor következik ez be, ha generációkon keresztül másolódó problémákkal állnak szemben, melyeket nem tudnak megszakítani. Ekkor alakulnak ki a degeneratív idegrendszeri betegségek. Ilyen szinten viszont képtelenek túllépni a problémákon, beszűkült látókörrel és stressztűrő-képességgel bírnak.  


A 3-as csakra erősítéséhez használható mantra a következő:
„Engedek Magamnak mindent rontani és rosszul csinálni, hibázni.
Engedek Magamnak minden jót csinálni és javítani a hibáimat.
Szabad választási lehetőségem van.
Ügyes vagyok, mindent a legjobban csinálok.”


...

www.gyogyaszat.com





.