„A hiányzó láncszem”.
Tulajdonképpen az egész gondolatmenet arról fog szólni, hogy megpróbáljam bebizonyítani, hogy a Komini elmélet milyen hidat képvisel a fizikai tapasztalás között, melyet az emberek érzékelnek, és a spirituális elvárások között, melyet a 21. század energetikai rendszere elvárna tőlük.
Nagyon érdekes azt megélni, hogy amíg a könyvekben olvasunk bizonyos evolúciós fejlődésekről, addig ezt megélni az embereknek, bizonyos mértékig csalódást, egyfajta energetikai változást jelent, mely belső díszkomfort érzéssel párosulhat, és szolgálhat egyfajta betegségforrásként.
Azt gondolom, hogy az elmúlt 5 évben az alapgondolattól - mely szerint természetgyógyász szeretnék lenni, és embereket természet közeli terápiákkal és elméletekkel fogok gyógyítani - eljutottam odáig, hogy most már látom, hogy én nem vagyok gyógyító.
Filozófiám szerint segítő vagyok, egyfajta olyan ember, akinek a szavára hallgatnak, és tulajdonképpen egyfajta gondolatébresztő, magyarázó szeretnék lenni azoknak a keresőknek, akik hozzám fordulnak.
A dolgozat szakmaisága abban rejlik, hogy azt szeretném érzékeltetni, hogy az engem felkereső rengeteg ember számára (az iskola elkezdésekor nem létező pacientúrámból kiindulva csak az elmúlt két évben 2500 emberrel volt kapcsolatom – az ő adataik egyfajta statisztikává fognak szelídülni a dolgozat megírása közben) hogyan tudtam hidat verni a természetgyógyászat fizikai és spirituális szintje között a Komini elmélet segítségével. Én az egyik legkomolyabb előrelépést abban véltem felfedezni, hogy a fizikai szinten gyógyulni vágyóknak is meg tudom mutatni, hogy a fizikai szinthez képest a spiritualitás egy nagyon kis mezsgyével elválasztott tudati szint, amit a Komini elméleten keresztül mindenki számára fogyaszthatóvá lehet tenni.
Tulajdonképpen a dolgozatom vázát az fogja adni, hogy a reflexológiát mint maunálterápiát, és mint diagnosztikai rendszert, hogyan integráltam a Komini elméletbe. És hogy, a Komini elméletet hogyan használom a reflexológia gyakorlatában. És hogy ezt, hogyan lehet ötvözni a számmisztikával, az akupunktúrás rendszerrel, a vérkép analizátorral. Mindezzel tudatosan az a szándékom, hogy közelebb vigyem a kérdést az orvosi, ún. allopatikus szisztémához. Ezeket, az eszközöket hídként kezelve jól illeszthetőek az elméletbe, és gyakorlatba.
Nagyon érdekes, számmisztikailag is alátámasztható, és plusz láncszemként is figyelembe vehető gondolat az, hogy az 1900-as évek a materializmus évei voltak. Azok az emberek, akik most élnek és munkálkodnak, életük jelentős részét abban az évszázadban élték. Az a tudat, hogy ebben a pillanatban más életet élhetnének, kissé utópisztikus. De mindenképpen tudni kell, hogy a 2000-es években a spiritualitás évezredét éljük. Nehéz azonban azt elképzelni, hogy valaki 1999. december 31.-én még materialista, aztán 2000. január 01.-től spirituális beállítottságúvá válik. Most a humanizmus éveit éljük, így a gyógyító gondolkodás arra kell, hogy terelődjön, hogyan lehet láncszemet biztosítani úgy, hogy az egyén saját fejlődési ritmusát figyelembe véve, egy testtudatos nevelésen át, belső jó komfort érzetet tudjon kialakítani.
Azt gondolom, hogy ez a dolgozat erről fog szólni, ezek a gondolatok fognak vezetni. Eközben az olvasó is megértheti, hogyan válhat egy villamosmérnökből olyan segítő, aki a nyitott, változást kereső emberek számára érthető és elfogadható magyarázattal szolgál. Ezekkel a gondolatokkal szeretnék továbbhaladni, ezen gondolatok jegyében készül a dolgozat, és ezeknek a dolgoknak a magyarázásán keresztül szeretném bemutatni, hogy én milyen fejlődésen estem át. Ha ez kielégíti a szakdolgozat kereteit, akkor ajánlom ekként is a Kedves Olvasónak, ha nem, akkor elnézést kérek, és megköszönöm a rám szánt időt, de ezt mindenképpen szerettem volna kiírni magamból.
Az előszóhoz kapcsolódva, fontos lenne velem kapcsolatban azt is tisztázni, hogy miért is végeztem el ezt az iskolát, mi volt a célom, és egyáltalán hogyan is kerültem ide?
Kezdjük a HOGYAN-nal! Az elmúlt 5 évben világosan kirajzolódott előttem, hogy véletlenek nincsenek, így az már bizonyítható, hogy legalább a spiritualitás ezen szintjét elértem.
Az iskolába kerülésem története nagyon egyszerű, a D. I. egyszer a kezembe nyomott egy könyvet. Azt tudni kell, hogy korábban üzleti kapcsolat volt közöttünk, mindketten nyomdát működtettünk, Ő Tatabányán, én pedig Pécsett. Sokszor szorult szakmai segítségemre, és Ő úgy ítélte meg, hogy én vagyok az arra megfelelő ember. A sok segítségért egyszer hálából adott nekem egy könyvet. Első ránézésre nem tartottam túl nagy fizetségnek, de az élet bebizonyította, hogy ez volt életem legjobban megfizetett munkája. Akkoriban még csak addig jutottam, hogy betettem a csomagtartóba, és ahogy telt-múlt az idő, a könyvet egyre több dolog rejtette el szem elöl.
Aztán egy nyaralás alkalmával elkezdtem rendet rakni a kocsiban, mert nem volt elég hely a csomagoknak és megtaláltam Vologya könyvét, amit első gondolatra ismét félre akartam tenni, második gondoltra azonban úgy voltam vele, hogy a Balatonon majd belelapozok. Mivel rossz idő volt, hamar bekövetkezett a belelapozás pillanata, és olyan elementáris erővel hatott rám, hogy onnantól kezdve már nem bírtam letenni – e miatt kisebb családi botrány is kerekedett - de utóbb már Ők is megértették viselkedésemet. Az utolsó oldalakon aztán megtaláltam az iskola elérhetőségét, és jelentkeztem. Persze voltam olyan sportszerű, hogy nem felejtettem el megköszönni az I.-nak a könyvet, sőt hasonló gondolkodásunk lévén iskolatársak lettünk. Szóval így jutottam el idáig…
És akkor most jöjjön az én miértem? Most már látom, hogy sokan azért keresik fel az iskolát, mert keresik az útjukat, mert saját fejlődést vagy gyógyulást remélnek, belső diszkomfort érzetüket szeretnék feloldani. Szeretném leszögezni, hogy még a könyv elolvasása után is az fogalmazódott meg bennem, hogy így majd jobban tudok segíteni az embereknek. Még mindig az a materialista felfogás vezérelt, hogy ez egy olyanfajta tudás lesz, amivel azt a repertoárt tudom bővíteni, amivel addigra rendelkezni fogok.
Az akkori gondolkodásomat az is jellemzi, hogy a legelején minden egyes testakadémiás (azt hiszem a kurzusokat is a lehető legjobb ütemben végeztem – talán megint a sors keze? – testakadémia, légzés I., légzés II., mágnes, légzés III.) előadás során rácsodálkoztam arra, hogy ezzel az egész rendszerrel mennyire testközeli, emberi módon lehet az embereknek segíteni. Persze az elején nem volt annyira bő a prakszisom, hogy mindent kipróbálhassak, de rengeteg párhuzamot már akkor felismertem. És az előadások során rájöttem arra is, hogy milyen sok mindent kellett volna máshogy csinálnom a korábbi pácienseimmel. A szünetekben mindig megkérdeztem a Vologyát, hogy mit kellett volna csinálnom? De ő soha nem adott konkrét választ. Azt mondta, hogy várjak, a végére minden össze fog állni. Ezen persze megsértődtem, hogy lehet valaki ilyen, hogy nem akar megszánni egy szegény természetgyógyászt, aki csak a betegein akar segíteni!?
De végignézve a munkásságomat, neki volt igaza. Minden összeállt: a tudás, és persze a praxis is. Az embereken való segítésen túlmenően persze a saját fejlődés lehetősége is megadatott nekem. A szakmai tudáson túl, emberileg, morálisan és emocionálisan a saját tudatom, elmém fejlődése is bekövetkezett. Ezáltal jobban tudom kezelni a belső konfliktusaimat, és segíteni is jobban tudok. Azt hiszem erre szokták mondani, hogy két legyet egy csapásra.
...
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése