8-as csakra: a spirituális energiák, kapcsolat a finomabb rendszerekkel, az istenekkel, a szellemekkel, és az angyalokkal.
Ha igaz az, hogy az emberek 85% az 1-es, 2-es és 3-as csakra szintjén élik életüket, akkor az is igaz, hogy a 8-as csakrás energetikai szinten csak néhány ember képes arra, hogy a finomabb rendszerekkel kapcsolatot tartsanak. Számuk nem haladja meg a 0,5%-ot, ők azok a jógik, a mesterek, tanítók, akik már a földi dolgokat totálisan el tudják engedni, és a teljes megvilágosodás állapotában csak a belső boldogság keresésével töltik idejük.Őket nevezzük felébredetteknek.
Ők már tudatában vannak annak, hogy Isten egy tudati állapot, egy olyanfajta érzés, mentális állapot, melyet mindenki elérhet, hiszen mindenki önmagában egy isten, mindenki megtalálhatja önmagában azt a belső kapcsolatot, melyen keresztül egyfajta spirituális élményre tehet szert.
Ezen a ponton csak az elengedéssel és a belső komfortérzet kialakításával van bizonyos baj, és azzal a társadalmi beidegződéssel és hozzáállással, hogy mi is az emberi életben a boldogság mérőszáma. Mi az, amitől azt mondhatjuk, hogy boldogok vagyunk? Akik így élik meg az életüket, azok biztosan boldogok, a megvilágosodás rendszerében élnek, és tulajdonképpen az életük nagy részét egyfajta megváltozott tudatállapotban töltik. Ők képesek segíteni energetikailag azoknak az alacsonyabb rezgésszintű embereknek, akik nyitottak erre.
A csakrához tartozó mantra:
„Bocsáss meg Istenem, hogy nem szerettelek eléggé.
6-os csakra: az idővel való kapcsolat, a múlt és a jövő közötti híd a jelen tükrében, bűntudat a múltban, félelem a változásoktól, más néven harmadik szem
Mantrája: AUM (OM)
Ennél a csakránál is megfigyelhető, hogy bizonyos mértékben átmosódások vannak a négyes, az ötös, és a hatos csakra vonatkozásában, de mégis az idővel való problémák a 6-os csakra energetikai mezején jelentkeznek. A szem, a hipofízis, a kisagy, és az arcüregek területei tartoznak ide, amelyek ilyenfajta, 6-os csakrás problémák esetén károsodnak. Ezek a testi manifesztációk is azt mutatják, hogy ezek az emberek álladóan agyalognak, a múlt folyamatos elemzése által próbálnak a jelenben olyan döntéseket hozni, melyekről már a gondolkodás közben bizonyosság válik, hogy legnagyobb problémájuk a jövőtől való félelem. A múlt elemzése és jövő félelmei között észre sem veszik, hogy valójában a jelenben élnek totális bizonytalanságban. Elemzés közben rájönnek életük hibáira, és ha ezek emberekhez köthetőek, vagy valamiféle komoly veszteséggel jártak, akkor bűntudat alakul ki bennük, és ha ez még párosul egyfajta komoly agresszív stresszel is, akkor kialakulhatnak: agytumor, különböző szemidegpálya tumorok, veszélyeztetetté válik a nyirokrendszerük is. Mindebből adódik, hogy a merengés, a félelem, és a dolgok időbeni megélése nagyon hasonló a pajzsmirigy problémákkal. Szervi összefüggés is van közöttük: a hipofízis vezérli a pajzsmirigy működését, a hipofízis energia ellátását pedig a 2-es csakrába tartozó vese látja el, így válik teljessé az energetikai kör és annak blokádja. Tehát a kettes, az ötös és a hatos csakra vonatozásában itt egyfajta egymásra épülési jelenség is megfigyelhető, ami a párkapcsolati energia hiányából kiindulva – főleg a nőknél - egyfajta bizonytalanságot, kiszámíthatatlanságot, jövőtől való félelmet alakíthat ki.
Ami egyfajta terápiás lehetőséget jelenthet ebben az esetben az az, hogy bevállalok egyfajta új életet, a jelenben hozott döntéseim alapján úgy, hogy a múltamat elemeztem. Ez az az energetikai központ, ami azt mutatja, hogy ezek az emberek pont ezt nem merik megtenni, hiszen félnek a változástól. Itt újabb összefüggés mutatható ki az elengedéssel és a vastagbél problémákkal, melyek az egyes és kettes csakra területéhez tartoznak. Ha tehát a változástól való félelem is kialakul ezeknél az embereknél, akkor egy nagyon érdekes táplálkozási probléma lép fel, mert nagyon keveset isznak, így szinte az élettel összeegyeztethetetlen állapotban próbálnak életben maradni. Legújabb kutatások szerint óránként 2dl folyadékot kellene fogyasztani, hogy az emésztőrendszer ezt a mennyiséget feldolgozva, egy részét eljutathassa a vastagbélbe, a másik részét pedig az agyvíz pótlására fordíthassa. Tulajdonképpen az ilyen emberek, akik folyamatosan agyalognak, a jövőtől való félelemmel állandó blokád alatt tartják a vastagbelüket, ahol a szervezet vízvisszaszívási képessége van, károsítva így a vastagbelet és az agyat. Kevés folyadék fogyasztása esetén, az agyvíz, mint a szellemi tevékenység során az agyat hűtő folyadék nem áll rendelkezésre, így az ilyen páciensek nagyon sokat szenvednek fejfájástól és memóriazavartól. Ez hosszútávon elősegítheti az öregkori elbutulást, az agylágyulás, illetve az agyér-görcsök és elmeszedések területévé válhat az agy. Az ilyen embereknél az elsődleges terápiás szempont, ami még csak nem is pénz kérdése, az óránkénti 2 dl folyadék elfogyasztása.
Az AUM mantra a következő: „Elengedem a múltamat. Elfogadom a jövőmet. A jövő biztonságos, biztonságban vagyok itt és most.”
Aki úgy ítéli meg, hogy szüksége lenne jelenlegi állapotának felmérésére, fontos számára az egészsége és annak egyensúlyba hozása jelentkezhet Pécsi rendelőben Onhausz Péterhez állapot felmérésre, ahol fény derül az energetikai blokkokra. Egy összefoglaló képet kap a jelenlegi állapotáról és egy lehetséges megoldást, irányt, utat mutat a jövőre nézve.
A barátokkal, rokonokkal, ismerősökkel, munkatársakkal való kapcsolat, mint emberi kapcsolat; érzelmi szinten a harag, a düh, és a kritizálás központja, más néven szív csakra.
Mantrája: JAM
Ide tartoznak a tüdő és az ahhoz tartozó energetikai rendszerek, tehát a légcső, a tüdőbronhusok és maga a tüdő, szív vonatkozásában pedig a szív és annak perikardiális része.
A 4-es csakra állapotát a már korábban említett 3-as csakra és az 5-ös csakra - mint a pajzsmirigy (a jövőtől való félelem központja) által vezérelt hormonális rendszer - befolyásolja. A tüdő a félelem, a szív pedig a szeretet központja.
A magyar ember tipikusan a múlton mereng és a jövőtől fél, nem tudja megélni a napot az adott pillanatban. Így azok az emberek, akik az élethez való viszonyukat az alapján élik meg, hogy milyen sikeresek lesznek a jövőben, a félelmen keresztül tüdő és szív elégtelenségben szenvednek.
A magyar nép többsége tuberkulum, és a Kárpát-medencében elfoglalt történelmi helyünkből is az következik, hogy tüdő-jellegű betegségek vezetnek a statisztikákban. Napjainkban azonban egyre inkább növekszik a szívbetegségek és a vastagbél megbetegedések száma – és ez nem csak annak köszönhető, hogy már nem kötelező a tüdőszűrés. Ezen betegségek statisztikai növekedése abból a szempontból is érdekes lehet, mert az 1-és és 2-es csakra területébe tartoznak, azaz az elengedési problémák jelentkezhetnek ilyen formában. A magyar ember tényleg ilyen, nehezen tudja elengedni a megszokást, a beidegződéseket, melyeket a szülőktől vett át.
Az 5-ös csakra függvényében könnyű észrevenni, hogy a múlton való merengés és a jövőtől való félelem egy olyanfajta félelmi aspektust állít elő, ami a magyar emberre jellemnő. A mediterrán emberek döntési mechanizmusa nem félelemtől vezérelt, hanem azáltal, hogy szeretnének valamit elérni, megélni, de alapvetően nem kemény munkára gondolnak ezen vonatkozásban, hanem egy pozitív, jó arányú munka-pihenés arányt tudnak kialakítani. Így azokból a társadalmakból hiányoznak azok az idegrendszeri terhelések, amik nálunk folyamatosan jelentkeznek.
Popper Péterék készítettek egy statisztikát, mely kimutatta, hogy a médiákban szereplő hírek 95%-a negatív. Érdemes ezen elidőzni a tekintetben, hogy mi az a stressz faktor, ami befolyásolja az emberek mindennapi életét, mi befolyásolja a döntési mechanizmust, mi az a leginkább félelemkeltő forrás, ami az emberek beszűkült gondolkodását befolyásolja. Ezek alapvetően a multimédia eszközei: rádió, tv, újságok. Ezen információs csatornák elzárásával komoly eredményeket lehetne elérni – de itt újra bekapcsolódik az elengedés kérdése.
A jobb közérzet és a magasabb stressztűrő-képességét növelendő – és ezekről a későbbiekben még lesz szó - egyfajta klubokat létrehozva lehetne az embereken sokat segíteni.
A 4-es csakra légzési metódusait figyelembe véve fontos tudni, hogy ez az a csakra, amivel tulajdonképpen a keresztény vallási környezetben a szeretet fogadásán és adásán keresztül, az önmagunkhoz való viszonyt, és a társadalmi viszonyainkat szeretve képesek vagyunk egyfajta érzelmeken keresztüli energiaáramoltatásra. Minden ember, aki a 2000-es évektől (melyek a spiritualitás évei) nyitott arra a gondolkodásra, hogy az együttműködésen keresztül képes a társadalmi együttélésre, a munkahelyi problémák megoldására, vagy a család összetartására, kezdetben ugyan hátrányban lesz, de övé a jövő, neki van komoly esélye a társadalmi megbecsülés elérésre. Ők fognak a társadalom érdekében komoly feladatokat, és küldetést teljesíteni. Nekik kell bebizonyítaniuk, hogy érdemes így élni, és nem a különböző energetikai rendszerek (pl.: politikai erők) egymásnak feszülésén keresztül lehet társadalmi konszenzusra jutni, hanem egymás problémáit megértve, az energetikai rendszeren belülre kerülve érdemes figyelembe venni mindenkinek az érdekeit, és az alapján lehetne egy szebb és jobb jövőt kialakítani ennek az országnak.
Csakraerősítő mantra:
„Megbocsátom az embereknek, hogy nem annyira szeretem őket.
Engedem Magamnak utálni az embereket.
Engedem Magamnak kritizálni az embereket.
Engedem Magamnak szeretettel elfogadni az embereket, dicsérni az embereket.
Biztonságos Nekem szeretettel elfogadni az embereket.
Megbocsátom Magamnak, hogy fájdalmat okoztam Édesanyámnak.
Megbocsátom Édesanyámnak, hogy fájdalmat okozott Nekem.
Biztonságos Nekünk elfogadni egymást.
Megbocsátom Magamnak, hogy fájdalmat okoztam Édesapámnak.
Megbocsátom Édesapámnak, hogy fájdalmat okozott Nekem.